Beszélgessünk Izlandról. Hogy miért? A válasz olyasmi, amit nagyon utálok adni, és általában minden tőlem telhetőt el is követek azért, hogy ilyesmit ne kelljen mondanom: azért, mert nem tudok Izlandról gyakorlatilag semmit.

(Most elmegyek nyalogatni kicsit a sebeimet, mert ez bizony fájt, de majd jövök vissza.)

(kép innen)

Szóval Izland. Nyilván tudok olyasmit, amit mindenki tud. Vulkánok vannak. Néha a vulkánok olyan temperamentumosak, hogy egészen alaposan beleköpnek a légi közlekedés levesébe. És az egész sziget egy böhöm nagy vulkán két óceáni lemez határán, ha úgy nézzük. Vikingek. Meg vikingek leszármazottai. Mindössze pár százezer lakos. Elhanyagolható mértékű erőszakos bűnözés. Nagyon furcsa nyelv, elmebeteg nyelvtan és morfológia, bizarr betűk. Nincsenek családnevek. Iszonyú sok író, és nagyon magas arányú rendszeres olvasó. Vízenergia és termálforrások. Gejzírek. Az egyik első női államelnök a világon. Birkák. Pónik. Nincsenek fák. Vannak viszont manók, koboldok, tündérek, legalábbis a népesség jelentős része szerint. Volt valami államcsőd is, nem is olyan régen arrafelé. Ehhez képest mintha nem éreznék magukat olyan rosszul.

Olyan szempontból hasonlít például Japánhoz, hogy sziget. És hogy önálló, de legalábbis Európából nézve elég jellegzetesen elkülönülő mikrokozmosz, amiért a fiatalok egy jelentős része nagyon be tud vadulni és vágyakozni utána. Mert más, mert idegen, mert egzotikus és mert annyira egyedi dolog pont oda elvágyódni. (Igen, most voltam cinikus. Előfordul.)

Hogy ez sok-e vagy kevés tudás egy országról, annak legyen valaki más a bírája. Vannak országok a világban, számosan, amikről ennél is kevesebbet tudok. Például igen sok országról szerintem még soha az életben nem hallottam, és pláne nem tudnám megmondani, hogy Ázsiában van-e vagy Afrikában. Vagy ki tudja, hogy hol. Mindenesetre Izland létezik, és nem tudok róla szinte semmit, és ez, remélhetőleg az eljövendő hónapokban meg fog változni valamelyest.

Gondolatkísérlet következik, remélhetőleg át az egész féléven, hacsak meg nem gondolom magam út közben és abba nem hagyom valahol (khm, a Harry Potter-újraolvasási projekt rémlik valakinek? De majd egyszer biztos befejezem!) de terv szerint nem fogom. A valóságot meg majd meglátjuk.

Szóval gondolatkísérlet következik, amelynek keretében megvizsgáljuk, mi történik egy Izlandról nem túl sokat tudó ember (aki vagyok) fejében, hogyha mindössze néhány hónap alatt áteresztünk rajta egy szekérderék többé-kevésbé modern, többé-kevésbé izlandi prózát. Úgy néhány ezer oldalt. Legrosszabb esetben kiderül, hogy nem tudok olvasni. Legjobb esetben lesz valamivel több sejtésem erről a furcsa szigetről és a furcsa lakóiról ahhoz képest, ami eddig volt, és ami, mint fentebb megállapítottuk, nem valami sok.

Szóval: ez volt a rovatindító poszt. A többi meg majd hamarosan.