Könyvmoly kategória bejegyzései

Mennyiség és minőség 2006 (M-Z)

Közzétéve Szerző:
Válasz

Kicsit késlekedve, de mégis megérkezett a várva várt harmadik rész (Itt az első és a második). Nagy titkokkal és leleplezésekkel ugyan ez sem büszkélkedhet – spoilerekkel tele van! -, de vallomásos jellege töretlen.

Moore, Christopher: Biff evangéliuma – Jézus életének nagy titka: az a harminc év, ami “közben” eltelt. Úgy, hogy az akár igaz is lehetne. Kung-fu, jeti, buddhisták, és néha komoly dolgok is. A passió pedig meghatóbb, mint sok más feldolgozásban. Imádom.

Moore, Christopher: A leghülyébb angyal – Azt hittem, hogy ha a Biff tetszett, ez is tetszeni fog. Elég nagy tévedés volt. A végén valamit visszacsinálnak, és kezdődik az egész elölről.

Niffennegger, Audrey: Az időutazó felesége – Romantikus volt, de nem nyálas. A lánynak valami C.-betűs neve van, a fiú Henry, és kizökkent az időből. A találkozásaik C.-vel nem kronologikusak, hiszen életük mindkettejük szemével más sorrendben zajlik. Henry minden időutazás során ismeretlen helyen találja magát meztelenül, és fogalma sincs, hogy hol és mikor. Okosan és értelmesen megírt szerelmetes történet, és az ilyesmi elég ritka. Születik egy kislányuk is, meg kísérleteznek időutazó egerekkel. Henry a végén meghal, de ez nem nagy meglepetés.

Nöstlinger, Christine: Suzi és Paul titkos naplója – Forgatós könyv volt, egyik oldalról Suzi, másik oldalról Paul írása. Talán szerelmesek voltak?

Nöstlinger, Christine: Ilse Janda (14) – Tetszett, de nem emlékszem részletesen. Ilse lelép otthonról valami hapsival, és keresik, de érzem, hogy a fejemben összefolyik valamelyik G. Szabó Judittal.

Payne, C. D.: Lázongó ifjúság – Nick Twisp akcióban! Sheeni Saunders álmai asszonya, és valahogy meg kell találni a bugyijába vezető utat. De milyen áron! Valakinek az öngyilkosságba késztetése, számtalan hulla, el- és feltűnő gonosz kutyák, és egy transzvesztita, meg sok pénz is előkerül, és nem erőltetett, hanem vicces.

Payne, C. D.: Leláncolt ifjúság – De hozzá tartozik a történethez, hogy fogalmam sincs, hogy melyik könyvben mi történik és milyen sorrendben.

Payne, C. D.: Száműzött ifjúság – De egyszer mintha Nick majdnem elutazna Indiába, meg lenne egy Vijay nevű haverja. És… ja igen, még az is lehet, hogy a küldetés beteljesül :)

Picoult, Jodi: Nővérem húga – Erre élénken emlékszem, de most nem írom le, majd részletesen mert Picoult jó.

Porter, Eleanor H.: Az élet játéka – Pollyana a frissiben megárvult kislány mogorva nagynénje gyámsága alá kerül, és hű-de-negédesen megváltja a világot. Louisa M. Alcott a köbön. Egyébként nem rossz, illetve amikor tízévesen először olvastam, akkor nem volt az. :)

Porter, Eleanor H.: Pollyanna grows up – Pollyanáról ekkor tudtam meg, hogy van folytatása is. Elég sok könyvről fogalmam se volt, hogy ezer meg ezer folytatása van (Oz, Fecskék és Fruskák, Doktor Dolittle, Mumin, stb.), és ezek mindig meglepetésként értek. Nos, ezt a Project Gutenbergről töltöttem le, és monitoron olvastam a kétharmadát, a végét meg kinyomtatva a kocsiban nyaralás felé menet. De hogy miről szólt, az rejtély. Gondolom hozzáment a Tom nevű fiúhoz, mert az ilyen regényekben mindig van egy Tom nevű fiú, akihez feleségül lehet menni.

Preston, Douglas: Jennie – Hú, ez a majmos időszakom volt. Jennie csimpánz volt és ennek megfelelően elég kezelhetetlen. És mintha a végén meg is halt volna. Vagy valami más szörnyűség történt vele.

Raana Raas: Csodaidők – Az ogfák vöröse – Imádom. Igaz, százszor olvastam azóta, de négyszer legalább biztosan. De erről majd egyszer részletesen.

Rowling, J. K.: Harry Potter and the Half-Blood Prince – Kell bármit is mondanom? :) (A megjelenés előtti napon fejeztem be. Majd belegebedtem, hogy nem volt kivel megbeszélnem. Tanultam a leckéből.)

Rowling, J. K.: Harry Potter és a Félvér Herceg – :)

Rushton, Rosie: What a week to fall in love – Ezt pénzért olvastam. De még így se érte meg. Valaki árva volt benne, valakinek meg hülye szülei voltak, valakinek meg ikrek költöztek a szomszédjába.

Slade, Arthur: Törzsek – Az az eset, amikor a fülszöveg jobbat ígért, mint amilyen a könyv maga. A főszereplő fiúnak mintha antiszociális tendenciái lennének. És a bizonyítványosztás előtt leborotválja a fejét. De hogy miért, és mi történik közben, arról nincs sok elképzelésem.

Tokaji Zsolt: Hova mennek a kacsák? – Tetszett, meg dedikáltattam is, de igazából itt elfogult vagyok, mert ilyen címmel szerintem bármi tetszett volna. Van benne egy szexuálisan szabad közösség, egy pszichológus-pedagógus, egy abuzív nevelőapa, egy festmény, aminek ugyanaz a címe, mint a regénynek, és egy maci, akit eltemetnek a megöngyilkolt gazdájával egyetemben. Valami ilyesmi. A finom részletek már kiestek a fejemből. Az viszont biztos, hogy dedikált példányom van. És dedikáláskor megbeszéltem Tokaji Zsolttal, hogy jó a cím, és ennek ő örült.

Townsend, Sue: Adrian Mole és a tömegpusztító fegyverek – Volt benne gonosz G-betűs hattyú.

Váczy András – Kate King: Varázslók titkai – Öhm, Harry Potter-színészekről szólt.

Vonnegut, Kurt: Kékszakáll – Többször olvastam már, Rabo Karabekian örmény absztrakt expresszionista festőművész életművét, a szatén-dura-lux szerencsétlen öregedését, a kotnyeles, viktoriánus hintázó kislányokat gyűjtő újságírónőt, és a Nagy Titkot a fészerben. Vonnegutot imádom, említettem már?

Vonnegut, Kurt: Gépzongora – Dacára annak, hogy Vonnegutot imádom, erre speciel eléggé korlátozottan emlékszem. Lehet, hogy a legfogékonyabb korszakom után olvastam már. A végén az emberek verekedtek a narancslé-automata miatt.

Vonnegut, Kurt: Börleszk – A Kedvenc Könyvem.

Vonnegut, Kurt: A Bajnokok Reggelije – Az elején szó esik a segglyukak rajzolásáról, az amerikai államszerkezet és a himnusz értelmetlenségeiről. Továbbá egy ötvenedik születésnapról, az indianapolisi Művészeti Fesztiválról (védnök: Eliot Rosewater, díszvendég pedig az utánozhatatlan Kilgore Trout). Vonnegut szabadon engedi a szereplőit. Cecilia tisztítószert ivott, Dwayne Hoover és Wayne Hoobler találkoznak. Az előbbi becsavarodik, az utóbbi sose volt normális. Van Nyuszi nevű bárzongorista. És műanyag folyik a patakba. Autókat adnak el, és Dwayne Hoovernek viszonya van a titkárnőjével.

Vonnegut, Kurt: A hazátlan ember – Kései gondolatok. Életmű zanzásítva. Én jobb szeretem, mikor rövidítetlen.

Vonnegut, Kurt – Stringer, Lee: Beszélgetések az írásról – Irritált az a Lee nevű fazon. Ideges voltam tőle, nem is emlékszem sokra.

Webster, Jean: Erre csak Patty képes! – Patty megbotránkoztatja a Szent Orsolya intézet valamennyi tanárját. És latinul tanul. Meg betörőt fog. Meg alkalmasint ő is betör másik helyekre. Meg kísértetet is játszik. Meg… hát, lehet, hogy ezek egy része a kollégiumos könyvben van már, az tuti, hogy a kárpitot ott próbálják fölszögezni a falra.

Webster, Jean: Nyakigláb Apó – Szerelmes, levelezős, árvás. Jerusha Abbottot azzal a feltétellel hajlandó egy jómódú úriember főiskolára küldeni, hogy író lesz belőle. Hogy a jómódú úriember valójában kicsoda, és hogy jóváhagyja-e Judy párválasztását, és Judy megbocsát-e neki mindenért, amiért meg kell, az maradjon a kis könyv titka (meg az enyém).

Webster, Jean: Kedves Ellenségem! – Az azóta alaposan meggazdagodott Jerusha (Judy) gyermekkora színhelyét, a John Grier Otthont mintaárvaházzá kívánja alakítani, mégpedig úgy, hogy a legjobb főiskolai barátnőjét, Sally McBride-ot teszi meg igazgatónőnek. Adjunk még a leveshez egy hiperaktív kisfiút és egy megátalkodott kislányt, egy skót doktort, akinek titka van, egy buta nevelőnőt, néhány jóindulatú örökbefogadót, egy gazdag, politikai ambíciókat dédelgető vőlegényt, egy jómódú fiatalembert, aki nagyon ért a fiúk nyelvén, és hajlandó indiánosdit játszani velük, meg egy mogorva házvezetőnőt… és nagyjából kirajzolódik előttünk a cselekmény. A világ legjobb levelezős regénye.

Weston, Riley: Before I go – Korcsolyás-meghalós-szexelős könyv! :) A kulcsmotívum egy csoffadt sárga lufi. Victoria Jenkinsnek hívják a nagy vetélytársat. És egy kemoterápiás kezelés alatt álló végtelenül gyenge, fél éve jeget nem látott lány ha kiszökik a kórházból és el-tömegközlekedik a jégpályára, akkor simán ugrik négyfordulatost (bár a regény egészében elég felszínesen szerepel minden, aminek köze van a korcsolyához, a szerző tuti soha nem látogatta az FSU-t.) A végén meg van nagy tengerparti haldoklás.

White, Andrea: Túlélni az Antarktiszt – Ciki vagy sem, ez a könyv indította el a sarkkutatós-expedíciós ciklusomat. Ez egyébként regény, öt gyerek, akiknek egy valóságshow keretein belül meg kell ismételniük Robert F. Scott expedícióját a Déli-sarkra. Az események gyanúsan úgy alakulnak, mint 1911-ben, és ettől aztán az egekbe ugrálnak a nézettségi adatok. De van egy srác a tévénél, akinek ez nem tetszik, és megpróbál segíteni. És… áh, nem tudom, de a végén happy end van, és jön valami magas ember megmenteni őket, aki állítólag Amundsen.

Wilson, Jacqueline: Folytassa, Lottie…! – Charlie-nak a viktoriánus korról kell házidolgozatot írnia az iskolába, és ő a saját életét próbálja kellő dramaturgiával fikcióként eladni. Bájos. Egyike azon kevés JW-könyvnek, amikben nincsenek igazán nagy tragédiák, ha csak rosszul nem emlékszem.

Wilson, Jacqueline: Titkok és tündérek – Jujj, ez nagyon jó volt, de ezt is olvastam már korábban angolul. Violetnek van egy bátyja, aki végtelenül visszaél mindennel, és valami egészen hidegrázósan tudja manipulálni a családját – na jó, főleg Violetet. Meg van benne virágnevű barátnő is (Jasmine?), és egy tündéres könyveket író és rajzoló író, Casper Dream. Hihi.

Wilson, Jacqueline: Szerelmi leckék – Egy bizonyos olvasási rutin kialakulása után az egyszerű ember ódzkodik az olyan címektől, amikben szerepel a szerelem szó, meg amiknek rózsaszín, szívecskékkel ékes borítója van. De nagyon örülök, hogy túltettem magam a kezdeti ellenérzéseimen, mert eddig messze ez a kedvenc Jacqueline Wilson-könyvem (meg az új Tracy Beaker, a színházas). Arra nem emlékszem, hogy hogy hívták a lányokat, de a papának antikváriuma volt, és otthon tanította a lányait, amíg agyvérzést nem kapott, és a mamának muszáj nem volt iskolába adnia a gyerekeit. És a nagyobbik lány sutty, beleszeret a rajztanárba, aki fiatal, jóképű, kedves, és családos. A kislány azt hiszi, az érzelmei viszonzottak. A tanár azt hiszi, hogy a kislánynak szüksége van egy támogató személyre. És ahogy ez az egész párkapcsolati dinamika kibontakozik, ahogy a tanár (valami X van a nevében, de tuti nem azzal kezdődik) rádöbben a dolgokra (az állása is veszélybe kerül)… imádom. Ja igen, Prudence a lány. Jó kis név, nem? (És ezt csak akkor egyszer olvastam. De lehet, hogy most előszedem újra.)

Wilson, Jacqueline: The World of Jacqueline Wilson – Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy ez melyik “mindent Jacqueline Wilsonról” típusú könyv. Vagy a kicsi, vagy a nagy, vagy egy másik. Biztos voltak benne rajzok meg történetek meg ilyesmi.

Ez most milyen állat is tulajdonképpen?

Közzétéve Szerző:
Válasz

Elég biztos vagyok benne, hogy Muminok voltak rajzfilmen. Az sincs kizárva, hogy képregényben is – esetleg a Bobó magazinban? Ezek az információk elvesznek valahol egyjegyű életkorom távlatában. Arra viszont élesen emlékszem, hogy volt egy könyvem – a Móra adta ki, 1994 körül, azt hiszem – a Varázskalap a Múminvölgyben (nem kóros következetlenség a részemről a rövid és hosszú magánhangzók használata, a Móra  múminnak írta, a Napkút pedig muminnak), és ezt én imádtam. Anyukám utálta, szerinte hülyeség volt, és nagyon nem örült neki, hogy többször is látta a kezemben.

Aztán az évek folyamán elkallódott. Csak az idén év elején, amikor elkezdtem képeslapokat küldözgetni, és azzal szembesültem, hogy a nagy finn képeslapsláger a Mumin – márpedig a közösség csaknem negyedét ők teszik ki. Akkor néztem utána, és tudtam meg hogy a Varázskalap nem az egyetlen, és még csak nem is az első könyv a sorozatban. Ezzel egy időben találtam rá a boltban tett sétám közepette, hogy a Napkút kiadó felkarolta ezt a finn remekművet, és a Könyvfesztiválon meg is ígérték, hogy végig kiadják, vagy legalább nyolc kötetet a kilencből, és már most ötnél tartanak (a legelsőben nem biztosak).

A muminokról kevés dolgot tudni biztosan. Az biztos, hogy nem vízilovak, nem lovak, hanem rendszertanilag aprójószágok, és azon belül is muminok. Vannak még másféle aprójószágok is, például a böngészek, meg Vándor, meg mindenféle mások, még meg nem nevezett típusú általános aprójószágok is. És a muminok hajlamosak kalandokba keveredni. Ezek egytől egyig tanulságosak, de nem szájbarágósak, kedvesek és bájosak, de nem üresek.

Az első volt a Muminbocs és az üstökös, ami mindezidáig a legnyomasztóbb volt a hat Tove Jansson-kötet közül, amikhez volt már szerencsém. A történet gyakorlatilag annyi, hogy Muminbocs és Vándor kalandra indulnak (út közben találkoznak Mókkal és Cókmókkal), majd azt a rettenetes hírt kapják, hogy a világot elpusztító üstökös közeleg, és ettől kezdve rohannak haza, hogy mindenkit értesíthessenek, és mindenki biztonságba vonulhasson. Nem egy derűs téma, bár az 1946-os megjelenése erre szolgáltathat némi magyarázatot. Ám hiába a nyomasztó hangulat, valahogy a kicsengése mégis pozitív és optimista.

A következő a Muminpapa hőstettei volt, az a kötet, ami egyszerre szól az emlékiratok megszületésének körülményeiről, egyszerre pedig magáról a visszaemlékezésről (amikor Muminpapa felolvassa az elkészült részleteket.) Arra, hogy ez a memoár soha nem lesz kész, csak az enged következtetni, hogy még a Varázskalapban is folyamatosan ezen dolgozik Muminpapa,* igaz, ott nincs sok ideje ilyesmire, hiszen a völgybe keveredett a varázsló kalapja, és minden belekerült dolgot különösképp átalakít, így lesz a vízből málnaszörp, a tojáshéjból felhőcske, és a többi viccet nem is lövöm le.

A Szentivánéji rémálom már megint kicsit más hangvételű. Víz önti el a Muminvölgyet, sőt, gyakorlatilag az egész világot, a Mumincsalád pedig minden függelékével egyetemben egy úszó színházon köt ki, eltekintve néhány elkallódott gyermektől. Az pedig hamar kiderül, hogy a színházat mindig az élet írja.

A Titokzatos tél a Mumin-völgyben megint nyomasztó és szomorú volt a maga módján. Tudvalevő, hogy a Muminok téli álmot alszanak (de előtte jól belakmároznak fenyőtűből – nagyon fontos, hogy a hosszú alvás alatt a Muminok bendője alaposan tele legyen fenyőtűvel). Igen ám, csakhogy valami szörnyűség történik! Vándor már réges-régen délen vándorol (ő ugyanis nem alszik téli álmot), a völgyben javában tombol a tél, és Muminbocs egyszerre felébred, és képtelen visszaaludni. Kénytelen hát kimerészkedni a világba, ami valahonnan halványan ismerős neki, de mégis idegen. Hó és jég borít mindent, különös lények népesítik be a telet, akiket Muminbocs nem ismer, hideg van, és a világban más szabályok uralkodnak, mint nyáron. Ebbe a világba pedig szegény kis aprójószág hiába is próbál beilleszkedni – szert tesz ugyan tessék-lássék barátokra és szövetségesekre, de ez azért mégsem az igazi.

Most jelent meg, egészen nemrégiben A láthatatlan lurkó (ez korábban szintén megjelent már a Móránál, de nagyon régen, és ez most amúgy is új fordítás). A sokat emlegetett Varázskalaptól eltekintve azt hiszem, ez eddig a kedvencem. Mind a kettőben rövidke történetek vannak, jelen esetben pedig mindegyik történetben olyasvalaki a főszereplő, akit már ismerünk, de a többiek többnyire ismeretlenek. A kis zöld kötetben csupa olyan mese sorakozik, amelyek bármelyikét el tudom képzelni, hogy este felolvassák egy gyereknek. Olyasmi kvalitás van benne, mint teszem azt a Mary Poppins-mesékben, vagy a Téli tücsök meséiben – kis szürrealitás, kis körítés, és egy pici filozófia, életfelfogás, kedvesség és szeretet. A kacatokat gyűjtögető aprójószág, akit megszabadít a vihar minden ingóságától, és hirtelen végtelen szabadnak érzi magát – vagy a legendás Vándorért rajongó Ti-ti-ú, aki nevet és életcélt kap a céltalan odaadása helyett, Muminbocs és Vándor megingathatatlan barátsága, amit mégis majdnem megingat egy bébisárkány. Nagyon örültem neki, hogy a kezembe került.

Mindegyik könyvben van valami történet, szimbolika és hasonlók, de ez mindig könnyed, lírai és szerethető. Mumint olvasni olyan, mint visszavonulni valami otthonos, meghitt zugba, és feltenni a rózsaszín szemüveget: csakhogy ez a szemüveg nem pink és nem szívecske alakú, csak néhány okosan elhelyezett ponton finomít kicsit a képeken. És ez bizony olyasmi, amiért már nagyon várom a maradék köteteket, és erre bíztatok mindenkit, akit rávehetőnek érzek. A következő elvileg a Varázskalap lesz, új fordításban. A könyv, amivel – számomra – minden elkezdődött.

*a szerkesztő jegyzete: Na, hát ezt rosszul tudtam. A Varázskalap előbb játszódik, mint a Muminpapa hőstettei, így aztán nincs kizárva, hogy az emlékiratok mégiscsak elkészülnek.

Kellemes meglepetés

Közzétéve Szerző:
Válasz

Volt egy könyv, ami egyszer már megihletett. Angolul olvastam, és bár nagyon tetszett, és olyan szerző írta, akinek a könyvei rendszerint megjelennek magyarul, valahogy biztos voltam benne, hogy ezt az egyet soha nem fogják majd lefordítani. Pláne nem úgy, hogy az eredeti megjelenése óta már több év eltelt. És főleg nem úgy, hogy az idén már jelent meg tőle könyv magyarul. Nem arról van szó, hogy ne lettem volna bizakodó, vagy ilyesmi. Egyszerűen csak tudomásul vettem, hogy erre kár is várni.

Ezért ért nagy meglepetésként, amikor visszamentem dolgozni (egy röpke egyhetes szabadság után), és a gondos kollégák tudván, hogy a szerző iránt némi elfogultsággal bírok, a pultra készítették nekem a baloldalt ékeskedő könyvet.

Már felülemelkedtem az első megrökönyödésemen, hogy a tökkopasz és többé-kevésbé jóképű Hornbyt ilyen hajasbabának rajzolták meg. Végeredményben örültem, hogy ez a gyöngyszem – mert kétségkívül gyöngyszemről van szó – magyarul is hozzáférhető végre. Le kell, hogy szögezzem, még nem olvastam el, és talán nem is fogom. Belelapoztam, és nem ütött meg nagyon a stílus, bár helyenként nem tetszett a szleng használata, és ami azt illeti, a vájtfülű és a brancs szavaktól futkos a hideg a hátamon.

Mégis, bármilyen lett légyen a fordítás, mindenkinek szívből ajánlom, mégpedig a következő okból: Hornby okosan és szeretettel beszél a világon mindenről: a könyvekről, és a nem-könyvekről. Fociról, családról, utazásról, politikáról. Mesél arról, hogy mit jelent számára olvasónak lenni, van-e olyan, hogy “magas kultúra”, jó-e valamire a kritika (az a fajta, amelyik az újságokban jelenik meg, és azt mondja, hogy ez is rosszul van megírva meg az is), és hogy tisztességes dolog-e lenézni valakit csak azért, mert eléggé el nem ítélhető módon szórakozásból olvas, és azt várja egy könyvtől, hogy jól érezze magát az olvasása közben.

Veszedelmes bicikli

Közzétéve Szerző:
Válasz

Mark Twain, aki mostanában a második kedvenc amerikai íróm szükségesnek érezte az óvatosságot. A kerékpár, lévén veszedelmes jószág, megszelídítéséhez a legjobb megfelelő módszerességgel nekikezdeni. Például fogadni kell egy oktatót, és be kell szerezni egy elsősegély-ládát. Ilyesmi.

Mark Twainben az a csodálatos, hogy éppen olyan iróniával szemléli saját magát, mint minden más szereplőjét és elbeszélőjét. A Megszelídítem a kerékpárt című 1980-as kötetben foglalt körülbelül harminc novella között található minden: politika, államreform, villámhárító, defektes riasztóberendezés és defektes idegenvezető, a hősszerelmes szobrászművész minden hájjal megkent haverja – és emellett kiderül, hogy milyen összefüggésben áll a faforgács fogyasztása a torokgyík kialakulásával, illetve alternatív gyógyítási javaslatokat kapunk a nátha és a vérhas kezelésére. Most őszintén, van, akinek ez a lista még nem csigázta fel a kíváncsiságát?

Megértem. Nagyjából öt éve, hogy a jelentéktelen, csúnya borítós vékonyka könyvet eltulajdonítottam a családi könyvespolcról, és a sajátomra helyeztem – tettem mindezt azért, mert az egyik benne foglalt írás címével mélységesen egyetértek (Az a fránya német nyelv!) ám egészen mostanáig nem érkezett el az alkalmas pillanat, hogy végigolvassam. Most viszont jót tett.

Már csak egy dolog aggaszt: nem tudom eldönteni, hogy melyik írást szerettem a legjobban. Nagyon jókat derültem a mezőgazdasági folyóiraton, amely a vezércikkében azt javasolja, hogy küldjünk fel egy legényt a fehérrépafára, hogy rázza le a termést, és egyetértően bólogattam, mikor az órások a kezükbe vették a hibátlanul működő zsebórát, és alaposan megjavították. Remekül szórakoztam a világ legelfuseráltabb túravezetőjének szerencsétlenkedésén, és mélységesen osztom a német nyelvet illetően lefektetett összes nézetet. Lelki szemeim előtt megelevenedett az ezerhatszázharmincnégy villámhárítón táncoló viharos tűzijáték, és szívem szerint megöleltem volna a visszhangokkal házaló házalót. Még sokáig sorolhatnám a kiváló ötleteket, de akkor mi maradna az eljövendő olvasóknak?

De ha mindenképp muszáj választanom, a leginkább mégis talán a kötetet nyitó önéletrajz és családtörténet, Börleszk biográfia nyerte meg a tetszésemet: sokgenerációnyi akasztófán végzett Twain-felmenő búbánatos históriája ez, gyilkosokról, csalókról, hamisítókról, kalózokról szól a beszámoló. Még szerencse, hogy ennek a sok Twainnek korai és erőszakos haláluk előtt volt idejük utódokat nemzeni, különben soha nem születhetett volna meg Mark… akarom mondani Samuel Langhorne Clemens.

Mennyiség és minőség 2006 (C-M)

Közzétéve Szerző:
Válasz

Nos, itt a várva várt második felvonás 2006-ból. A lista természetesen semmivel sem lett érdekesebb, mint volt. De hát a nép akarata kérem szent. Most viszont várom, hogy miféle személyiséganalízisnek vetitek majd alá a listámat – főleg, ha túl leszek a harmadik 35-ön is. A végén még kiderül, miféle ember vagyok, abból, hogy miket olvastam két éve, és hogy most mire emlékszem még belőle?

És mielőtt elfelejteném – ez is tele van spoilerekkel!

Czakó Gábor: Segítség, ember! – Ez az, amikor a görög teknőst sonkával etetik

Czakó Gábor: Hogyan neveljünk? – Öhm… vicces karcolatok különböző állat- és embertípusok megnevelésére. Úgy mint padtárs, szülő, kisbaba, macska, kutya és hasonlók.

Czakó Gábor: Még egyszer: Hogyan neveljünk? – Ld. eggyel feljebb.

DiCamillo, Kate: Cincin lovag legendája – A kisegér összebarátkozik a hercegnővel, harcba száll a patkányokkal, elveszíti a farkát, van várbörtön és piros cérna, és… valaki főz levest. Ezen kívül? Fogalmam sincs.

Ellis, Bret Easton: Nullánál is kevesebb – Kínlódtam. És semmire sem emlékszem.

Farkas Henrik: Majomtörténetek – Már konkrétan nem emlékszem semmire belőle. Az biztos, hogy többé-kevésbé tanulságos majmos-kísérletes-kutatós történetek voltak benne. A Jennie című könyv után olvastam el, amikor éppen a Majomügyek című tévéműsort szoktam volt nézni, és iszonyúan izgattak a csimpánzok.

Fenyő D. György (szerk.): Kiből lesz az olvasó? – Tudom, hogy érdekelt, és azt is tudom, hogy jobbra számítottam.

Földes Jolán: A halászó macska uccája – Magyar kivándorlók Párizsban…? Valaki varrt, és valaki szerelmes volt. De egyikben sem vagyok igazán biztos.

Golds, Cassandra: Holdfénykisasszony – Clair de Lune története – Balett. Párhuzamos univerzum. Egy szerzetes, aki a balerinát teherbe ejtette. A balerina a hattyú halálával meghalt. Kőkemény szimbolika, amit nem mindig sikerült maradéktalanul megértenem. A nagymama nem adott túl sokat enni az unokájának, mert meggyőződése, hogy előbb-utóbb mindenkinek el kell érnie a tökéletességnek azt a fokát, amikor már semmit sem kell ennie. A leány eltáncolja a hattyú halálát, és beteljesíti édesanyja sorsát. Aztán a nagymama meghal, a többiek meg boldogan élnek. Részleteket meg nem tudok.

Gudule: Szerelem zokniban – A fiú meg a lány lefekszik egymással. Használnak gumióvszert.

Gyurkovics Tibor: Pótmajom – A lány régen beleszeretett a pszichiáterébe, aki nem szerette viszont. Azóta külföldön él, de most hazajön. Felkeresi az orvost, és megpróbálja megmérgezni. A Balatonnál kürtőskalácsot eszik.

Hooper, Mary: Édességek kicsiny boltja – London 1665, pestis, szerelem. Édességbolt. Van benne kisbaba, meg valakik beszélgetnek egy ablakon keresztül.

Hooper, Mary: Szirmok a hamuban – London, 1666 tűzvész és szerelem. Édességbolt. Valaki végigsétál a porrá égett városon.

Hornby, Nick: Hosszú út lefele – A második legkevésbé jó Hornby-könyv. Négy öngyilkos-jelölt találkozik újévkor egy toronyház tetején. Az egyiknek gyógyíthatatlan a fia, a másik hirtelen fellángolásból, a harmadik egy rosszhírű celeb, a negyedik meg a pizzafutár, akinek nem emlékszem, mi baja volt. Rendszeresen találkozgatnak később, meg együtt mennek nyaralni.

Hutford, Roland: Scott és Amundsen – A könyv, ami a romlás útjára vitt. A könyv, ami Amundsen-rajongót csinált belőlem. A könyv, ami Antarktisz-megszállottat csinált belőlem. Innen tanultam meg, hogy mik azok a depók, és mi a helyes eljárás a sarkvidéken. Konkrét részletekre nem igazán emlékszem, csak arra, hogy Scott egy tökfej, és hogy őt nagyon nem szerettem. És azóta irritál halálra, hogy minden földrajzi felfedezésekkel foglalkozó könyvben oldalakat írnak a “heroikus” Scott-ról, aki felkészületlenül vágott neki a sarknak, csodával határos módon el is érte, és csak hazafelé halt meg, míg Amundsennek, aki tényleg elsőként érte el a sarkot, sokadik sarkvidéki expedícióját járta, tapasztaltan és okosan szervezve meg az útját, sok helyen még említés szintjén sem szerepel. Hát hülyék az emberek? Miért izgalmasabb a tragikus végű kontár romantikus képzete, mint a talpraesett és ügyes felfedezőé?

Jewell, Lisa: Ralph bulija – Ralph az alagsorban ül, háttal az ablaknak, és füves cigit szív. És a végén valakinek kiállítása van. Ja, és valaki elolvassa valaki másnak a naplóját.

Jones, Susanna: A csendmadár – Valakit megöltek. Japánban.

Kästner, Erich: A két Lotti – “Tulajdonképpen ismeritek ti a Tó-Bühlt? Tó-Bühlt, a hegyi falut? A bühl-tavi Tó-Bühlt? Nem? Tényleg? Különös. Akárkit megkérdez az ember, senki sem ismeri a Tó-Bühlt. Lehetséges volna, hogy a bühl-tavi Tó-Bühlt csakis azok ismernék, akiket nem kérdez meg az ember? Nem is csodálnám, van ilyen. Nos, ha a bühl-tavi Tó-Bühlt nem ismeritek, természetesen nem ismerhetitek a gyermeküdülőt sem, a bühl-tavi Tó-Bühl híres gyermeküdülőjét. Kár. De ez sem baj. A gyermeküdülők úgy hasonlítanak egymásra, mint a kétkilós kenyerek, vagy a kökörcsinek. Aki egyet ismer, valamennyit ismeri.” Folytassam? Tudnám még egy darabig. Mondjuk, másfél oldallal később… “De azért úgy estefelé le-lehuppan a honvágy szürke törpéje a hálóterem ágyaira, előveszi szürke irkáját és ceruzáját, és komor képpel összeszámolja a könnycseppeket – az elsírtakat, és az el nem sírtakat is. De reggelre, huss, eltűnik! Akkor már versenyt csörömpölnek a csészék, és versenyt pörögnek a nyelvecskék, a kislányok pedig beszaladnak a hűs, üde zöld tóba. A leghangosabban egy kilencéves kislány tombol, akinek a feje csupa fürt és csupa ötlet. Luisénak hívják, Luise Palffy Bécsből.” De azt hiszem, legalább ötven olvasás után ez a normális. :)

Kertész Erzsébet: Szonya professzor – A teljes nevére már nem emlékszem, de Szonya professzor zseni volt, és a zsenilét nem volt egészen összeegyeztethető a családi élettel. Meg mintha a férje se lett volna különösebben toleráns. Meg volt egy kislánya is. És mind a ketten korcsolyáztak abban a skandináv országban, ahova kivándoroltak.

Kiss Ottó: Szövetek – Valakit elütött egy traktor.

Kiss Ottó: Szerintem mindenki maradjon otthon vasárnap délután – Hihi. Hálló Istvá vasárnap délután véletlen elrepült a karosszékéből, és túl sokáig bámult a magasból egy autóbalesetet, ezért későn ért haza, és nem maradt neki a vacsorából. (Pedig eredendően csak valami ragasztót akart venni.) A tanulság? Szerintem mindenki maradjon otthon vasárnap délután.

Kiss Ottó: Javrik könyve – Javrik valami lányt emelgetett ölben. Aztán Javrikot is emelgették ölben. Javrik mindenféle lányokra gondolt. Többre nem emlékszem, pedig nagyon tetszett. Kiss Ottót szeressük.

Kiss Ottó: Emese almája – Versek az ábécé valamennyi betűjével. Nekem jobban tetszik, mint a Zengő ABC (pedig nem is vagyok elfogult).

Legat, Michael: Writing for profit and pleasure – Több, mint valószínű, hogy ugyanolyan, mint az összes többi ugyanilyen könyv. Nem is tudom, miért olvastam el (illetve tudom, mert ajándékba kaptam, de akkor is, nem ez a lényeg).

Lewis, C. S: The last battle – Mindenki meghal vasúti balesetben, kivéve Susant. Aslan kiszámíthatatlanul és furcsán viselkedik, úgy érzem, kiszámíthatatlanabbul és furcsábban, mint valaha. Egy szamár oroszlánbőrbe bújik, de végül megbocsátást nyer. Mindenki átsétál az Új Narniába, miközben a régi elpusztul. Talk about happy endings.

Lewis, C. S: Caspian herceg – Ezt most láttam filmen, úgyhogy erre túl jól emlékszem, ez csalás.

Lewis, C. S: Az ezüsttrón – Van benne valami zöld kígyó a végén.

Lewis, C. S: A végső ütközet – Lásd Last Battle. Azt már úgysem tudom, hogy az angol vagy a magyar olvasásból emlékszem-e.

Lewis, C. S: A Hajnalvándor útja – Az E-betűs nevű kisfiú és vagy Ruth (tuti nem Ruth, de hogy hívják a kicsi lányt?) vagy Jill, vagy valamelyik lány elhajózik a világ végére. Út közben az E-betűs sárkánnyá változik, aztán vissza. Hős Czincz Vitéz elhajózik a peremvidéken túlra (ez kicsit Babylon 5-ösen hangzik). Meg valamelyik Caspian is.

Lockhart, E.: The fly on the wall – Gretchen arról álmodozik, hogy megérthesse a hapsikat, és ezért légy lesz a fiúöltöző falán, és nagyon-nagyon sok pucér fiút lát. És egy Titus nevű hapsiba van beleesve, akinek meleg a papája.

Lockhart, E.: The boy book – Nem régen olvastam újra, amikor azt hittem, hogy mégis lefordíthatom. Továbbá az első részével elég szoros kapcsolatot ápolok, úgyhogy igen, erre emlékszem.

Lowry, Lois: Nyáron történt – Egyik nagy kedvencem. Elég erős és gondolkodós és olvasmányos darab a “leukémiás a testvérem” típusú regények között. Meg fényképez és új emberekkel barátkozik, és születik egy Boldog William nevű kisfiú, Molly meghal, a szakdolgozat elkészül, a bojtos tárnics pedig kivirágzik. Nagyjából 6-8 olvasáson vagyok túl, ebből a 2006-os nem a legutóbbi.

Machetta, Melina : Pizza és kapucsínó – Valakinek nem az a nagypapája, vagy valamelyik másik felmenője, akit ő hisz.

McDonald, Megan: Doktor Durrbele Dorka – Ööö… nem emlékszem.

Montgomery, Lucy Maud : Anne karácsonya – Novellák voltak, és valamelyikben az emberek a behavazott vonaton rekedtek szenteste. A többiről tippem sincs.

No, sikerült hasznos konzekvenciákat levonni? Maradjanak kérem vonalban, jön a harmadik, egyúttal befejező rész! Az első rész itt található.