Egy gyönyörű és előkelő család.
Egy magánsziget.
Egy ragyogó lány, akinek baja esett; egy szenvedélyes fiú, aki a társadalmi igazságot keresi.
Egy négyfős baráti kör – a Hazudósok, akiknek a barátsága pusztító fordulatot vesz.
Egy forradalom. Egy baleset. Egy titok.
Hazugságok hazugságok hátán.
Igaz szerelem.
Az igazság.

A többszörös díjnyertes író, E. Lockhart új, modern, intelligens, titokzatos regénye.

Olvasd el! És ha valaki megkérdezi, mi történik a végén, egyszerűen HAZUDJ!

Eredetileg: We Were Liars
Fordítottam: én
Ciceró Könyvstúdió, 2015

Ugyan fordítottam már Lockhartot korábban, és nagyon szeretem is, azokat a könyveit is, amiket nem adtunk ki, ez a regénye mégis furcsa volt nekem, más egy kicsit. Vagy nagyon. Más a felépítése, majdhogynem klasszikus thriller, ahol az egész történet a végső Nagy Csavarra van kiélezve, és majd akkor nyer minden értelmet, hogyha minden kiderült. Hogy maga a csavar mennyire meglepetés, azt olvasója válogatja, de szerintem olyan nincs, aki minden részletre pontosan rájön, noha a nagyjára valószínűleg igen. És erről szól az egész könyv, az első oldaltól kezdve építi a nagy csattanót, és ezt jól is csinálja: amikor csattan a vége, az nagyot szól. Azonban ettől a regény nagy része… nem olyan izgalmas.

Van azonban valami, ami megmenti a könyvet attól, hogy reménytelenül hatásvadász és unalmas legyen, és ez a szövege. Ez az, amit igazán szerettem benne. Egyrészt a (megbízhatatlan) narrátorunknak kedves szokása, hogy tündérmesék átiratait fogalmazza meg, amikben bájosan keveri a mesei és a hétköznapi nyelvi regisztereket. Másrészt egészen váratlan szóképeket használ az elbeszélésben, egyenetlen, zötyögős a szöveg, minden betűjéből ordít, hogy ez a lány bizony nem teljesen ép. Harmadrészt szinte minden sornak legalább kétféle olvasata van, nagyon gondosan, patikamérlegen kimérve jelenthet minden ezt vagy azt, attól függően, hogy az ember ismeri-e a Nagy Csavart vagy sem.

És pontosan ez volt az a része, amit élveztem. A cselekmény a könyv első pár száz oldalában nem dübörög igazán hevesen, de szakmai szempontból, szövegileg volt benne mégis bőven kihívás. És jó bizonyítéka ez a regény annak is, hogy nem szabad úgy fordítani, bármennyire is trendi dolog mostanában ilyesmit állítani, hogy nem olvastuk el előre az egész könyvet. Mert aki belesétál a csapdákba, nem tudja megőrizni azt a kettős olvasatot, amitől ez a könyv minden furcsasága ellenére is működni tud.