A hóvirágok már felvetették fejüket.

De mikor lesz már tényleg tavasz? Mikor lehet már kabát nélkül elindulni itthonról? Mikor lehet már elővenni a normális, nem bélelt zoknikat? Mikor lehet már lekapcsolni a fűtést és visszaköltöztetni Gedeont és Karcsit (a növényeket) az ablakpárkányra? Mikor lehet már egész nap nyitva hagyni az ablakot – és ha már itt tartunk, mikor lehet végre nyitott ablaknál aludni? Mikor fog minden kizöldülni, felserkenni, megindulni? Mikor lehet végre megfizethető paradicsomot vásárolni? Mikor lehet már nem megfagyott és megplöttyedt retket kapni? Mikor lesz már újra ízlésem zöld teára? Mikor lehet már eltenni a második, harmadik és negyedik takarót? Mikor lehet már a teraszon teregetni?

Már nem sokáig bírom.

Reggel első dolgom volt, mikor kinyitottam a szemem, és észleltem, hogy furcsák a fények, hogy kinéztem az ablakon. Tiltakozólag megráztam a fejem, és azt mondtam a macskámnak, hogy “Na ne!”

Aztán megnéztem a földszinten a falinaptárat, a hűtő tetején a spirálos naptárat, aztán az íróasztalomon a kártyanaptárat. Nagyon alaposan.

Aztán újra kinéztem – hitetlenkedve – az ablakon.

Aztán újra a naptárakat. Aztán odavittem a naptárat – az összeset, amit csak találtam a lakásban – az ablakhoz, és jól megmutogattam az időjárásnak, hátha észhez tér.

Ennek már másfél órája, és eddig…