Gondoltam egyet, és áthoztam egy polcot a bátyám szobájából. (D.B., Tőled ezúton is elnézést kérek, nem mintha olyan gyakran használnád a szobádat.) A kérdéses polc megboldogult első életében lemezeket tárolt, tizennégy apró dobozra van osztva, melyek mindegyikébe nyugalmi állapotban, azt tippelem, tíz, esetleg tizenegy sztenderd tokos CD fér.
Én azonban teljesen mást tárolok benne, már csak azért is, mert bár vannak zenei CD-im, nincs a szobámban lejátszó. Jó helyen vannak azok a lemezek odalenn a földszinten, ugyanabban a dobozban, amelyikben költöztettem őket másfél évvel ezelőtt.
Be kellett viszont látnom a lakberendezési elképzelésem csődjét, miszerint nem tartok mütyüröket. Mütyürökre, sajnos, szükség van. Természetesen nem a kétcentis ajándéktárgyakra gondolok, amikre valóban nincs szükségem, hanem olyasmikre, mint a fényképezőgépem, az e-bookom, a térképeim, a fordításhoz használt szótáraim és szakkönyveim, a tál vadgesztenye, amit az ősszel gyűjtöttem a Városház téren az SzTK melletti játszótéren, a könyvjelzőim (komoly mennyiség áll rendelkezésemre) mindenféle borítékok és levelek, a Bűvös Kockám, az egy-egy szerény doboz írható CD és DVD, amit birtoklok, könyvtári könyvek, szemüvegtokok… szóval csupa olyan tárgy, aminek sajnos a kezem ügyében kell lennie, de utálom, hogy foglalják a helyet.
Úgyhogy áthoztam a polcot, és belaktam, még két rekeszt üresen is hagytam (bár terveim vannak velük), és most van hely az asztalomon, és ettől jól érzem magam.
A következő lépés az íróasztalfiókom kiürítése lesz, aztán a fiókos szekrény következik. Egy-egy ilyen rituális átrendezés után tisztának érzem magam, és rendezettnek.