Akarjátok tudni, miféle ember vagyok igazából? Én mondjuk hellyel-közzel tudom, de még engem sem érintett jól a felfedezés.

Oké, mindenki hazudik időnként. De, igen, te is. (Na jó, te talán nem, de egyébként kábé mindenki.) Én is. Kínos helyzeteket elkerülendő, magamat jobb színben feltüntetendő. Nem nagy, eget rengető hazugságokról van itt szó, csupán apró ferdítésekről, önigazolásokról.

Ó igen, ennyire gyáva és gerinctelen vagyok. Tessék, kimondtam.

De hogy még álmomban is ez történt…

De elmesélem. Most keltem fel nemrég, mert egy drámai pillanatban megcsörrent a telefon (jelen esetben vekker minőségében), és nem mertem két percnél tovább feküdni még, mert semmi pénzért nem kívántam visszazuhanni ugyanabba az álomba.

De mielőtt felébredtem volna, álmodtam. A szüleimmel leginkább, de nem itt voltunk, hanem az anyai nagyanyám lakásán. És először anyámmal beszéltünk, illetőleg ő magyarázta, hogy ha már úgyis fenn vagyok hajnali kettő körül, akkor várjam meg apámat aki mindjárt jön, mert ha már eddig nem aludtam, ezen a két további órán semmi sem múlik. És álmomban sem mertem hangosan kimondani, hogy de hát reggel dolgozom. Tudtam, hogy ott is elég csak gondolni, mert anyám így is tudott reagálni rá, és elismételte, hogy ha dolgozom, akkor már most se kellene fenn lennem. (Arra már csak ébren jöttem rá, hogy ő régen tényleg ilyen volt, ha nem is szó szerint ilyen, de érzésre ilyen, és hogy vajon mi történhetett vele…?)

Aztán a következő képben már ott volt apám, és már nem kellett reggel dolgozni mennem (pedig igazából kell), és valószínűleg nem volt már kora hajnal, mert világos volt. És azt mondtam apámnak, hogy menjünk sárkányt eregetni. (Álmomban volt egy papírsárkányom. És igazából életemben egyszer eregettem csak, és az se a sajátom volt. És tényleg akarok. De ez nem tudom, hogy jött ide.) Aztán apám azt mondta, hogy hát, ugye tudom, hogy ma van a mama születésnapja, és rávágtam, hogy tudom, holott fogalmam sem volt – igaz, mikor kimondtam, már a fejemben igazoltam, hogy ja, ma az a dátum van -, és aztán azt is mondta, hogy nem baj, azért mehetünk sárkányozni, mert ő ezt meg azt akart adni a mamának, és összevesztek rajta, és hogy nem kell odamennünk. És erre képes voltam rávágni, hogy “ja, velem is veszekedett”, holott egy pillanattal korábban még a születésnapról se tudtam. (Egyébként igazából májusban van, csak a rend kedvéért.)

Mindenesetre alaposan megrázott a gondolat, hogy ilyeneket még álmomban is elkövetek. Ez gondolom azt jelenti, hogy olyan mélyen beivódott a személyiségembe, hogy gyakorlatilag részét képzi. Francba.

Francos, francos, francos francba!

Na, csinálok magamnak reggelit, és remélem, estére ezt mind elfelejtem.