Címke: nanowrimo

Első Országos Impromptu NaNo Konferencia

Közzétéve Szerző:
Válasz

Az úgy volt, hogy tegnapelőtt ilyenkor még fogalmam se volt róla, hogy kaland van készülőben. Aztán egyszer csak megtudtam. Nagyjából hat percet vett igénybe, amíg rájöttem, hogy bele akarok vágni.

Győr, Pannonhalma, tea-elvonás. Jó társaság. Jó gondolatok. Néha szívem szerint pofán vágtam volna magam. Úgy tűnik, hogy az ön-nevelés nem olyan könnyű dolog.

Jókat olvastam a vonaton, főleg akkor, amikor nem beszélgettek körülöttem idegőrlően hangosan emberek. Tűzijátékról például, meg a pedagógusok fizetéséről, meg még ezeknél is érdektelenebb témákról. Komoly erőfeszítésembe került, hogy ne kérdezzem meg, mikor egyikük megjegyezte, nem is tudja, hogy lehet ennyi ostoba ember az országban, hogy lehet ennyi ostoba ember ebben a vasúti kocsiban. Grr.

De ez volt az egyetlen negatív élményem, igazán. Jó volt kicsit kizökkenni, még ha nincs is mindennapos rutinom, amiből kizökkenhetnék.

Írhatnék nagy szavakat, nagy gondolatokat, de nem írok, mégpegig azért nem, mert nem látom értelmét.

A másik dolog

Közzétéve Szerző:
Válasz

Volt még egy dolog ám, amivel el voltam foglalva mostanában, ami a novemberi regényem befejezése volt. Most éppen befejezett, de nem kész állapotban leledzik. Ezt szintén a munkaviszonyomhoz kötöttem, és nem ok nélkül. Nem emlékszem, mit árultam el róla az ősszel, és nincs kedvem beüzemelni a laptopot, ahol van Net (az asztali gépem hálókártyája gyakorlatilag feladta a harcot, viszont írni itt szeretek jobban, talán pont ezért, meg a normális méretű billentyűzet miatt, és azért is, mert olyan sok üres hely van az asztalomon), úgyhogy nem is nézem meg, most viszont elmesélek róla pár dolgot.

Az elmúlt ősszel csak azt tudtam, hogy megint részt akarok venni a NaNoWriMón, csak úgy, mint az előző években, de fogalmam sem volt róla, hogy hogyan és mivel. Persze, tudtam néhány dolgot. Például azt, hogy valami gyökeresen másra vágyom, mint egy évvel korábban. Nem akartam belefásulni ugyanabba a műfajba. Ki akartam próbálni magam valami másban is. Csak éppen ez nagyon kevés, és ötletek híján gondban voltam. Aztán másfél nappal kezdés előtt jött egyetlen egy (mármint ötlet), és bár nem volt éppen nagyszerű, a szükség óráján az ember nem válogat.

Ez az ötlet volt Benő, akinek egyetlen jelentős tulajdonsága volt: rosszabb volt neki, mint nekem. Ez persze nem egy nagy kunszt, ha megfelelő kontextusban nézzük, akkor meglehetősen jó életem van, jelentősen jobb, mint a világon pármilliárd embernek, de mégis. Benőt megajándékoztam jó szívvel és lassú észjárással, aztán beledobtam a mélyvízbe, ahol az első nehézségek és fröcskölések után úszni kezdett, napról napra ügyesebben. Ezzel párhuzamosan pedig nekem is sikerült a felszínen maradni, egész novemberben és azután, mert volt viszonyítási alapom: ha nagy hirtelenséggel tele lett a hócipőm, nem volt más dolgom, mint Benőre gondolni, akinek bizony még így sokkal rosszabb volt.

Most, hogy a munkaviszonyom a végét járja, és Benőnek komoly szerepe volt abban, hogy nem csavarodtam be teljesen az elmúlt fél évben, ideje volt, hogy megjutalmazzam. Kapott is, olyan fényes, csillogó, rózsaszín hepiendet, amilyet egy Benő csak kívánhat.

És kezdetét veszi

Közzétéve Szerző:
Válasz

Meg van írva bárhogyan is a Nagy Könyvben, hogy hogyan kell agyonvágni egy napot? Ha nincs, akkor ajánlanám szócikknek a mai napomat.

Tévé (kritikán aluli műsorok), kaja (amit csak találtam a hűtőben és a konyhaszekrényben), olvasás (Pszichológiai rendellenességek a gyermekkorban), és több egységnyi alvás elszórva.

Érdemeim közé sorolom, hogy felöltöztem, és nem zártam ki a lehetőségét, hogy elmenjek itthonról, bár végül nem mentem el. Továbbá… de az igazából nem is érdekes.

Ami még említésre méltó, az az újonnan jött elhivatottságom a ScriptFrenzy felé (április), és bár fogalmam sincs róla, hogy hogyan kell rádiójátékot / filmforgatókönyvet (vagy, ha már itt tartunk, drámát, tévésorozatot, képregényt) írni, ez egyáltalán nem hiszem, hogy gátolna abban, hogy megpróbáljam.

Tartottam tőle, hogy nem lesznek ötleteim, de vannak, jönnek. Egyelőre két film (az egyik adaptált, a másik nem, de az lehet, hogy inkább sorozatnak – vagy minisorozatnak? – való) és egy harmadik, szintén adaptálni való, amibe mégsem merek belekezdeni, de a fejemben elraktároztam, és két hangjáték (mindkettő adaptáció) van a fejemben, és még nem nagyon tudtam választani közülük. És persze még adódhatnak újabbak és jobbak is.

A ScriptFrenzy alapvető hátránnyal indul a NaNoWriMo ellenében, ugyanis regényt már láttam életemben :) és már volt valami homályos elképzelésem róla, hogy hogy néz ki egy. (Igen, láttam már filmet is életemben, de forgatókönyvet nagyjából és egészében legfeljebb ötöt, túlnyomórészt kedvenc filmjeimét, hangjátékot meg nagyjából ha ugyanennyit hallottam összesen (de abból az egyiket biztos, hogy többszáz alkalommal). Akárhogy is, ez nem szabad, hogy visszatartson, legfeljebb beleesek ugyanazokba a hibákba, amikbe a műfaj(ok) úttörői is beleestek, és csak úgy, mint ők, én is tanulok a saját butaságomból (vagy nem). :)

Na további jó mulatást kedveseim. Én megyek aludni, mert holnapra már terveim is vannak, úgy tevékenységileg.

Semmiről sem szól

Közzétéve Szerző:
Válasz

Az a berendezkedés jellemző az írásomra, hogy többnyire mindig minden kéznél és szem előtt van. Az íróasztalomat beborítják a kisebb-nagyobb cédulák, fontos és nem fontos listák, tudnivalók, adatok, és “jaj, csak el ne felejtsem!”-dolgok. A számítógépes asztalomon elöl van sok-sok kicsi ikon, a készülő regény, az olvasott dolgok listája, egy üres txt, ami bármikor jól jöhet, és itt lakik kitéve a blog nevű kis érdektelen ikon.

Ami mögött többnyire a legutóbb elküldött bejegyzés lapul meg, és semmi más. Amikor legközelebb kinyitom, vagy elolvasom, hogy mit írtam legutóbb, vagy nem, aztán kitörlöm az egészet, és kezdem újra a nulláról.

Mostanában mégsem így van. A regénycsonkot, ami annyira nem csonk, hiszen már nem hiányzik sok a végéből, csak meg kéne írni, és nem akar az utolsóelőtti előtti jelenetem stimmelni, nem tudom belevinni az összes szereplőt, akiknek pedig meg kellene mutatkozniuk, és ha az utolsóelőttivel felcserélném, akkor működne ugyan, de ennek az utolsóelőtti előttinek nem lenne szabad a valódi utolsónak lennie, mert a legutolsó viszont egy epilógus, csaknem minden este megnyitom, de legtöbbször változatlanul csukom is be némi flipperezés után. A blognak fenntartott otthonos kis szürke térbe pedig nem kerül más, csak egy-egy kulcsszó, cím vagy dátum.

Hosszú tömött sorokban egymás sarkát tapossák. (Ami persze nem igaz, de nagyon jól hangzik, nem? Igazából egymás alatt gyülekeznek.)

Aztán néha megírok belőle dolgokat, akár utólag is, néha kitörlök néhányat. Pedig régen ezt nem így szoktam, és nem is érzik helyesnek. Talán ha (nem ha, amikor) kimászom ebből a gödörből, amiben mostanában lakom, rendet vágok közöttük, de az is lehet, hogy addigra annyi kulcsszó és terv lesz már, hogy rám omlanak és maguk alá temetnek. Akkor pedig szigorúan kitörlöm majd mindegyiket, aztán leshetnek.

Most némiképp fenyegetően tornyosul felém a fél képernyőre elegendő lista, dátumokból, szavakból, vázlatokból, amikről már nem is jut feltétlenül eszembe, hogy mire is kellene emlékeztetniük. (Ez persze jó próbája annak, hogy mennyire találó egy cím.)

Még januárban írtam némi vázlatot a regényhez, a maradék néhány jelenethez (ami akkor sokkal több volt, mint három, ami jelen pillanatban a helyzet), nem egy olyan jegyzetre bukkantam, amit nem, vagy csak nagyon nehezen tudtam megfejteni. (Szudán történelmének avatott szakértője? WTF?) Pedig ezek egész mondatok voltak, sőt, hatalmas, barokkos körmondatok sokszor – és mégsem. Tulajdonképp, ha úgy vesszük, csodaszámba megy, hogy tudom, mit jelent egy-egy címszó. Vannak olyanok is, amiknek a pontos mibenléte némiképp ködösebb.

Nos, ha valaha is megírom őket, akkor kiderül. (Eredetileg leírtam közülük néhányat, aztán rájöttem, hogy azzal gyakorlatilag kötelezném magam a megírásukra, amivel Feladattá növekednének, és menekülésre kényszerítenének).

Vagy nem derül ki, mert ha teszem azt nem jövök rá, mire való egyik-másik, akkor kitalálok hozzá valami mást. :)