2007.11.08.

Jó ideje a mai volt az első relatíve normális és jó napom. Össze-vissza vannak zaklatva a napjaim, borzalmasan alszom, borzalmasan és alkalmatlan időkben ébredek, és állandóan bőghetnékem van. Király.

Mindenesetre ma jó volt, és ez is valami. Találtam módját annak, hogy ne csak a pontokat nézzem a Grand Prix-sorozatban, hanem magát a versenyt is. Még fel is tudom venni. Bár előbb-utóbb majd fizetni is kell érte, de annyi baj legyen. A korcsolya ér nekem annyit. Azt hiszem. 15 dollár 30 napra nem tűnik nagyon rossz üzletnek, de majd még a jövő hétig meggondolom.

Korcsolyázni voltam reggel, aztán kora délután korcsolyát néztem, és kicsit még regényt is írtam. Próbálom ledolgozni a lemaradásaimat, ugyanis most két napig nem nyúltam hozzá. Illetve de, két nap alatt öt szót sikerült hozzáadni a kész műhöz. Heh. Most nagyjából 4000 szó lemaradásban vagyok ahhoz képest, ahol tartanom kellene, de majd kicsit rákapcsolok. Azt hiszem.

A jégen egyre jobban érzem magam. Igaz, ma nagyjából olyan jég volt, mint tavaly, de az első alkalom óta mindig isteni volt. Sima, tiszta, száraz. Hát, ma nem, de annyi baj legyen. Az első alkalom, amint arról be is számoltam, tragikus volt, de a második alkalom közepe táján elkezdtem újra megtalálni az egyensúlyomat, és újra keresgélem az éleimet. Tettem pár megfigyelést, amik első sorban arra vonatkoznak, hogy nagyon gyenge a bokám. Hát majd most megerősödik. Újfent elveszett a jobb külső élem, úgyhogy buzgón keresgélem. Egyelőre csak annyit tudok róla, hogy nagyon messze van a belsőtől. A bal belsőt már megtaláltam, de egyelőre ő még nem igazán bízik magában. Dolgozunk az ügyön. És már tegnap meg ma volt legalább 4-5 szabályos, valódi koszorúm is. Tanulok.

Az orosz webTV-nek hála a Kínai Kupát is néztem, és nagyon-nagyon boldog lettem tőle, hogy Sebestyén Juli szépen futott. Egyedül a tripla lutza lett kicsit ingatag, de nagyon szépen adta elő magát. Azt nem értem, hogy Carolina Kostner mire kapta azt a sok pontot technikára, mert reszketeg ugrásai voltak, és egyébként sem tűnt túl átütő produkciónak, de ha mást nem, akkor a legidegesítőbb zene kategóriában mindenképp díjat érdemelne. Nagyon várom a szombati kűrt. Azt hiszem, a továbbiakban tényleg ezzel az orosz webTV-vel fogok próbálkozni, és az IceNetwork fejét meg majd leordítom valamikor tavasszal. Mert ők utálatos dögök, de erről most nincs kedvem beszélgetni.

Az az igazság, hogy elég sok mindenről nincs mostanában kedvem beszélgetni. Túl sok minden borul, változik, alakul, és az égvilágon semmibe sem tudok kapaszkodni. Elég bután hangzik, hogy az életem jelen pillanatban legbiztosabb pontja a korcsolya és a jég, ami pedig mint tudjuk – csúszik. De állítólag tanulható.

ui.: egyébként imádom, hogy vannak olyan emberek, akik felfedezik, hogy jé, van belépési hely az adminfelületre, és képesek feltételezni, hogy a felhasználónevem és a jelszavam is “poggi”. Ennyire hülyének ne nézzetek…

NaNo Report

Már ott tartottam, igen, már a verseny második napján ott tartottam, hogy sportemberhez és versenyzőhöz eléggéméltatlan módon fel akartam adni a NanoWriMót. Hehe. (De egyébként komolyan.)

Aztán hirtelen hatalmas áttörést értem el. Rájöttem, hogy nem a történet a rossz, meg nem az elbeszélés-szerkezet, amit kitaláltam, hanem én vagyok a hülye. És ha mondjuk 3000 leírt szó után nem tudok miről írni, az azért van, mert eddig érzelmekről meg sérelmekről meg ilyen baromságokról írtam, és nem volt alkalma elkezdődni a történetnek. Hogy milyen egy hülye vagyok! :)

Szóval most elkezdtem a történetet. És kétezer-valahány szó csak úgy hipp-hopp kigördült a kezem alól. Hurrá! :)

(Egyébiránt meg BSzN annak, akit illet… de erről majd személyesen, és kicsit később. Mondjuk… Á, nem mondjuk, mert akkor ugye hol a meglepetés?)

Egyébként tudtátok, hogy Mao Asada megnyerte a Skate Canadát? És hogy Elena Glebova megjavította mindhárom legjobbját, úgymint rövid, kűr és összetett? Hát most úgy őszintén, köztünk legyen szólva, nem tökjó? :))

2007.05.15.

Nagyjából ezer éve nem írtam semmit, pedig néha azért lett volna hozzá kedvem. Elvégre volt már olyan a történelemben, amikor megígértem, hogy ha egyszer véletlen kifogynék az ihletből, akkor majd írok a JournalSparksból. (Egyébként nézegettem a napokban, és olyan nagyon jó ötleteket nem találtam közte. Kár.)

Amúgy sem kellene most ébren lennem: reggel megyek dolgozni, ráadásul ha lehúztam a magam nyolc óráját, szabadságra is megyek, tehát bőven ráérne holnap este írni. Akár. De nekem most van írhatnékom, most jött rám, úgyhogy ez van, és kész.

Elhatározásokra jutottam (már megint). Egyrészt, a szabadság alatt takarítani fogok, úgy igazán. Elindulok a faltól, és eljutok a lépcsőig, és kidobálom a szemeteket, a könyveket felpakolom a polcra, már amennyire a kapacitásuk engedi, és erre nem sajnálok akár két napot is rászánni. Emellett felül szándékozom vizsgálni a Mission 101-et, ugyanis egy csomó minden ami belekerült, hülyeség. Vagy hatályát vesztette. Viszont vannak új és jó ötleteim. Amit meg már sikerült beváltani, azt ki kell pipálni. Szóval ez is lesz.

Aztán van egy ötletem egy bejegyzésre, amit jó eséllyel soha nem fogok megírni, de ezt majd még meglátom. (Minden valószínűség szerint holnapig el is felejtem.)

És arra a döntésre is jutottam, hogy nekifutok a ScriptFrenzynek. A ScriptFrenzy ugyanolyan, mint a NaNoWriMo (és aki nem tudja, mi az a NaNoWriMo, az keresgéljen vissza 2005 október-novemberre, illetve 2006 novemberre, és megtalálja a szükséges infókat), csak nem regényben, hanem színdarabban / forgatókönyvben. És nem 50000 szó a cél, hanem 20000. Tudni kell még ehhez a tervhez, hogy nem vonz különösképp a műfaj. Nem is rajongok annyira a filmekért, mint a regényekért. Nem tudok párbeszédet írni. Leírni tudok csak eseteket, nem pedig megmutatni. Ezért érzem úgy, hogy neki kell futnom, és meg kell próbálnom. A célkitűzés töredéke csak a NaNónak, amit pedig sikerült teljesítenem, méghozzá napokkal a határidő előtt. Napi nem egészen 700 szó, és ebbe beleszámítanak a leírások, a fejlécek, a beszélő szereplő neve, szóval gyakorlatilag minden. Miért is ne sikerülhetne? Legfeljebb lesz június végére egy nagyon rossz forgatókönyvem :) Vagy még rosszabb esetben egy nagyon rossz forgatókönyv eleje :) De talán jót tesz az íráskészségemnek is (hiszen a rendszeres blogolást mostanság hanyagolom), és talán segít kicsit visszarázódni a rendszeres írásba, és így van rá esélyem, hogy november előtt még befejezzem a regényemet is. (Ami azzal jár, hogy utána már “csak” javítgatni kell rajta.)

Kicsit talán beteges, amilyen világban élek. Napközben egy könyvesboltban tevékenykedem. Munkaidőn kívül a könyvszakma rendezvényeire járok, úgy mint Kiadói Napok, Könyvfesztivál, Könyvhét, és ami még adódik. Másodállásban műfordító vagyok. És szabadidőmben, hobbiból regényt írok, meg ezek szerint forgatókönyvet is. Nyaralni pedig Londonba megyek – mi másért? – egy könyv megjelenésére :) Ráadásul, ha sikerül a szabadságom alatt (ami azért nem túl hosszú, de mégis) időt szakítani rá, akkor újraindítjuk a Czikornyai & Patza könyvajánlót :) Teljesen beteg dolog, tudom. (Az egyetlen, ami nem illik a képbe, az a két hét télen, amikor korcsolyát nézek. De majd írok egy korcsolya-regényt, és akkor stimmelni fog, “anyaggyűjtés” címszóval.)

Ilyesmi dolgok vannak mostanában. És most megyek aludni, mert reggel dolog van. Hihi. Az a vicces dolog van ugyanis, hogy amióta szép az idő, és amióta nincs H. (illetve nem dolgozik, illetve nincs jelen), azóta újra imádom a munkámat :)